Utolsó nap

Elég meleg volt az éjszaka, de Bodrum kikötőjében lévén, nem akartunk a hajó fedélzetén aludni. Tegnap délután próbáltam összepakolni, úgyhogy ma reggel már csak egy pár dolog volt, amit el kellett tenni. Elvileg csak néhány dolgot vettünk a gyerekeknek, mégis alig férnek el a cuccaink. Nem tudom miért kell mindig több hely a szennyeseknek, mint a tisztáknak. Vagy ez csak nálam van így?
Elfogyasztottuk az utolsó reggelinket, majd fájó szívvel búcsút vettünk a hajótól. Vilmos nagyon szeretne még a jövőben visszajönni, én, bár nagyon jól éreztem magam, mégis szívesebben fedezek fel új dolgokat, mint visszajárni ugyanoda.
Mivel a gépünk csak este indult, lehetőségünk volt még egy utolsó strandolásra a megszokott helyünkön. Taxival elvittük a bőröndjeinket a korábbi szállodánkba, és otthagytuk őket a portán.

Nagyon meleg volt ma is, de a szél egész nap nagyon erős volt, így eléggé hullámzott a víz ma is. Nem nagyon szeretek hullámok közt úszni, de azért mégis legalább egyszer beúsztam a bolyákig, ami Vilmos szerint kb. 50 méterre van. Hát én ennél sokkal messzebbnek éreztem, azt hittem soha nem érek vissza a partra!




Úgy látszik mára már telítődtem a napsütéssel, mihelyst megszáradt rajtam a fürdőruha, már csak az árnyékban bírtam elviselni.






Délután még elsétáltunk a kedvenc cukrászdánkba, ahol nem volt könnyű választani a sok finomság közül, de csak sikerült. Újabb magyar szót sikerült felfedeznünk a török nyelvben, a pogácsát majdnem ugyanúgy írják, mint mi, és bár nem kóstoltuk, de hasonlónak tűnik a miénkhez. Bárhol is járunk, és kiderül, hogy magyarok vagyunk, mindenütt azt érzékeljük, hogy szeretik a magyarokat. Ma a taxisofőr azt is mondta, hogy azok a törökök, akik jártak Magyarországon, mind arról számolnak be, hogy Budapesten az az érzetük, mintha otthon, leginkább Istambulban lennének, és nagyon jól érzik magukat.
Hát lejárt az időnk, háromnegyed hétre jött értünk a minibusz, hogy kivigyen a repülőtérre.A hazafelé útunk is minden gond nélkül telt, időben megérkeztünk.
Éjjel fél 3-ra már haza is értünk.
Mindent összevetve, ha sok minden már nem is hatott az újdonság erejével, mégis nagyon jól éreztük magunkat, élveztük a jó időt, a strandolást, a kikapcsolódást, a kirándulást, a hajókázást, egyszóval mindent.

Tizenharmadik nap

Reggel is nagyon fújt a szél, eléggé himbálózott a hajónk a reggelinél.

Reggeli után nem sokkal elindultunk, és amint kijutottunk a zártabb öbölből, a szél még jobban erősödött, úgyhogy egész rendes hullámok voltak.

Egy kicsit dűlöngélt az ember, ha járkált a hajón. Egy kicsit sajnáltuk, hogy már visszafelé hajózunk, de hát minden véget ér egyszer.

A következő megállónk volt az utolsó állomás, ez volt az utolsó lehetőségünk a fürdőzésre. Elég messze álltunk meg a parttól, elég nyílt területen, úgyhogy a víz nagyon hidegnek tűnt, és a hullámokban sem volt olyan kellemes úszkálni. De azért egy párszor felfrissítettük magunkat. Elfogyasztottuk az ebédünket (még jobban himbálóztunk, mint a reggelinél), még egy utolsó fürdőzésre volt lehetőség, aztán beindították a motort, hogy elinduljunk. Pár perc motorzúgás után újra csend volt, kiderült, hogy elromlott a hajónk irányító szerkezete, nem tudtunk elindulni. Rohangálás, kiabálás, kalapálás, telefonálás, próbálkozás..... egy idő után gondolkozni kezdtem milyen alternatíva lehet, ha minden próbálkozás után sem fog elindulni a hajónk. De kár volt az aggodalom, végül is sikerült olyan állapotba hozni, hogy eljutottunk vele Bodrumba, aztán ott már vártak a szerelők.

Közeledünk Bodrumhoz

Partraszállás Bodrumban

Kikötöttünk, majd partraszálltunk Bodrumban. Még a hajón fogjuk tölteni az éjszakát, de még sétáltunk egyet, majd beültünk egy helyre, ahol Vilmos nézi a meccset, én pedig egy kis időt tölthetek a neten, és pótolhatom az elmaradásaimat.

Tizenkettedik nap

Itt töltöttem az éjszakát

A reggel megint nyugodtan telt, csak reggeli után hajóztunk ki. A reggelek különösen jók, akkor még olyan kellemesen süt a nap, nem éget úgy, mint később. Aztán elég hamar felmelegszik az idő, akkor a "józanabbak" már árnyékba húzódnak. Két óra hajózás után meg is érkeztünk egy öbölbe, ahol egy pár órát eltöltöttünk. Ez a hely sem tűnt olyannak, ahol túl sok mindent lehetne látni a vízben, így nem is próbálkoztunk snorkeleléssel.

Amikor már nem bírtuk a hőséget, vízbe ugrottunk. Itt egész jó part volt, nem sziklás, hanem kavicsos, így kiúsztam és egy darabig napozgattam a víz szélén fekve. Mivel napkenőcsöt nem vittem magammal, egy idő után jobbnak láttam visszaúszni a hajóra.



A semmittevéssel is hamar eltelt az idő, és megszólalt az ebédre szóló kolomp. Sokszor csak megszokásból használják, sok értelme nincs, mert már mindenki ott ül az asztal körül. Az ellátással meg vagyunk elégedve, mindig bőven elég, amit kapunk, de mégis mindig megéhezem a következő étkezésre. Talán azért, mert nincs lehetőség az evések közötti nassolásra. Már nagyon ráálltunk a délutáni kávézásra, teázásra is, amihez mindig kapunk egy kis kekszet, de a mai nap valamilyen ok miatt egy kicsit később kaptuk, így már nagyon lesegettünk a konyha felé.

Ebéd után még egy rövid megmártózásra volt idő, aztán már indultunk is tovább.
Az öböl, ahol lehorgonyoztunk, elég szeles, eddig itt hullámzott legjobban a víz.

A part közelében még a bizánci korból származó romok találhatók. Úgy gondoltuk érdemes megnézni.

Mivel úgy érzékeltük, a kapitány nem túl lelkes, ha valakit a motorcsónakkal ki kell vinni a partra, ezért inkább kiúsztunk. Nem volt könnyű kijutni a partra, mert a víz szélén kb 3-5 méter nagyon köves volt, amin úszni már nem lehetett, mert annyira sekély volt, de menni sem nagyon, mert a kövek nagyon csúszósak voltak. De azért sikerült. Vilmosnak különösen ügyeskednie kellett, mert a papucsok és a fényképezőgép a kezében volt, és az utóbbi természetesen nem vízálló. De sikerült neki.

Lehet, hogy jobban jártunk volna, ha pólót is viszünk magunkon, mert hihetetlenül éreztük a nap égető sugarait, miután megszáradtunk.

A romok, amiket láttunk, lakóépületek romjainak látszanak, de néhol városfal maradványait is látni véltük.

Aztán láttunk még egy érdekes, gömb alakú építményt egy ajtóval, amiben belül víz volt. Korábban láttunk valahol egy hasonlót, amire azt mondták, hogy esővíz gyújtő és tároló volt, de valahogy nehéz volt elképzelni, hol juthatott be az esővíz, másrészt egy lépcső is vezetett a vízbe, mintha inkább egy fedett medencének tűnt volna.

Közben egy helyen nagyon jó volt a part, addigra már csorgott rajtunk a verejték, úgyhogy jó volt egy kicsit megmártózni és lehülni.

Egyébként a környék nagyon szép, tűlevelű fenyők, olajfák, leánderbokrok és más fák váltakoznak. A fák, bokrok zöldek, de a fű az teljesen ki van száradva, láthatók a szárazszág nyomai.

Amikor az egyik irányban már nem tudtunk továbbmenni, visszafordultunk, és a másik irányba is egy kicsit elsétáltunk.





Úgy tűnt, azt a részt a helyiek használják, bár rendes út nem vezetett le a partra, csak hepe-hupás, köves földút, mégis autókkal voltak. Amikor már úgy gondoltunk, elviselhetetlen a meleg, nagy nehezen a köveken bearaszolgattunk a vízbe, majd visszaúsztunk a hajóra. Különösebbet utána már nem tudtunk csinálni, csak a szokásosat.

Az olasz társaság egy része
(ketten hiányoznak a képről)

Az este elég emelkedett hangulatban telt, az egyik olasz embernek ma volt a születésnapja, és ezt ünnepelték. Az eddig is hangos olaszok még hangosabbak voltak, nem nagyon lehetett őket túlkiabálni. Nem sokat értettünk a beszélgetésükből, csak amennyit időnként lefordítottak nekünk is.
Ma este elég hűvös volt, a szél is eléggé erős, úgyhogy meg sem próbálkoztunk a kintalvással.

Tizenegyedik nap

Reggel nyugodtan tudtunk aludni, nem ébresztett fel a motor zaja. Csak reggeli után (bundás kenyeret is kaptunk) indították be a motort, és indultunk tovább.

Minden az eddig megszokottak szerint történt, napoztunk, hűsöltünk, gyönyörködtünk, majd kikötés után fürödtünk.

A kapitány és a felesége, a szakácsnő

Ebéd után még egy fürdőzés belefért az időnkbe, mielőtt továbbindultunk, egy kicsit snorkeleltünk is, de nem lehetett túl sokat látni.

A következő megálló egy csodálatos helyen volt, aminek neve "Seven Islands".

Valóban sok kis sziget van, nem tudom, hogy valóban pont hét van-e, de nagyon szép.

Ami még különleges volt a hellyel kapcsolatban, ahogy közeledtünk, egyre melegebb lett.

Mire kikötöttünk, a hőmérséklet legalább olyan magas volt, mint tegnap Marmarisban. Valószínű nagyon védett lehet a hely. Alig engedték le a lépcsőt, mindenki igyekett be a vízbe.
A mai nap egy "felfedezést" tettem, ha a békatalpaimmal úszom, akkor sokkal gyorsabban haladok, és sokkal nagyobb távot tudok megtenni, mielőtt elfáradok. Nyilván másoknak ez egyértelmű, nekem eddig még nem jutott eszembe, hogy snorkelezés nélkül, önmagában is tudom használni. Nagyon belelkesedtem, különösen, mikor láttam, hogy Vilmos alig-alig bírja a tempót velem, és annyit úsztam egyszerre, mint még életemben sose. Mivel nagyrészt a lábaimat használtam, ezzel a vállaimat is kíméltem, ami egy kicsit újból fáj mostanában.

A hajó fedélzetén

Innen ma már nem mentünk tovább, itt töltjük az éjszakát. Amíg le nem ment a nap, nehéz volt elviselni  a hőséget, úgyhogy újból és újból a vízben kötöttünk ki. Itt is próbálkoztunk a snorkeleléssel, de valahogy ez a terület nem olyan gazdag látnivalókban. Néhány közönséges halat lehet látni, egy-két színeset láttam csak, egy medúzát, és láttam egy olyan tengeri élőlényt, amiből tavaly nagyon sokat láttam: olyan mint egy darab fekete kötél, és elől van négy csáp.
Vacsorára megint finom sülthalat kaptunk. Most nagyon jó helyen töltjük az éjszakát, nincs körülöttünk egyetlen hajó sem, így ha a mi hajónkon leoltják a villanyt, semmi más fény nem lesz, így biztosan nagyon sok csillagot fogunk látni.

Tizedik nap

Tegnap éjjel valóban sikerült a decken aludnunk, gyönyörű idő volt, rengeteg csillag volt az égen, és több hulló csillagot is láthattunk.

A hajó újból már reggeli előtt elindult és nemsokára megérkeztünk a következő állomásra, Karacasogut-ba.
Mivel a társaság nagy része innen elment egy egész napos kirándulásra (mi nem mentünk, mert tavaly már láttuk azt a helyet), ahonnan csak este érkeznek vissza, az egész napot és éjszakát itt fogjuk tölteni.

Túl sok minden nincs a közelben, az egész faluban talán két étterem és egy közért található, így inkább elsétáltunk a kikötőből egy olyan partszakaszra, ahol volt egy stég nyugágyakkal, és ott töltöttük a délelőttöt.

Beúsztunk egy kb. 60 méterre lévő lebegő stégre, ahol relaxáltunk egy kicsit, majd visszaúsztunk. Újból és újból örömmel tölt el, hogy már szereztem annyi önbizalmat, hogy nyugodtan tudok úszkálni a mély vízben is, nem félek attól, hogy belefulladok, hanem ha elfáradok vagy a hátamra fordulok és lebegek, vagy csak taposok hogy ne süllyedjek le.
12-re visszamentünk a hajóra, és most szűk társaság körében töltöttük el az ebédet. Szerencsére már a megsérült fiatalember is visszaérkezett a kórházból, ahol össze kellett varrni a fejét. Egy kicsit még fájdalmai vannak, de reméljük mihamarabb jobban lesz.
Ebéd után 1 órakor volt egy minibusz, amivel el tudtunk jutni Marmarisba, és hogy egy kicsit nosztalgiázzunk, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk, és ott töltjük a délutánt. Eddig is meleg volt, amerre jártunk, de ami Marmarisban fogadott, az mindenen túltett. 42 fokot mondott az időjárás jelentés, volt is annyi, vagy még több is. Egyszerűen nem lehet a napon elviselni, így elég hamar beszédültünk az első lehetséges hűs, párát biztosító kávézóba egy jeges kávéra.

Utána az óvárosi szűk utcácskákon sétálgattunk, és megnéztük a várat, ami tavaly felújítás miatt zárva volt.

Valóban szépen felújították, nagyon jó állapotban van. Jóval kisebb, mint a Bodrumban lévő, de nagyon szép volt a kilátás felülről. Végigsétáltunk a várfalon, megnéztük a négy tornyot, de túl sok időt nem tudtunk fent tölteni az iszonyatos hőség miatt.

Egy kicsit kellemesebb volt az alagsorban lévő kiállítás klímája, ahol szitén sok tengerfenékről kimentett több ezer éves tárgyakat lehetett látni. A várból kijőve hamarosan újból le kellett ülnünk hűsölni,

Vilmos ezúttal a forró török tea,

én pedig inkább a hideg alma tea mellett döntöttem. Sokáig beszélgettünk, aztán mikor erőre kaptunk, tovább sétálgattunk,

majd megkerestük azt a dombtetőn lévő éttermet, ahol tavaly is töltöttünk pár órát, a blogomat írva. Itt most is megpihentünk, és bepótoltam  az eddigi napok elmaradásait, de képek feltöltésére természetesen nincs időm, mert nemsokára indul vissza a buszunk.
.....
7 órára visszaérkeztünk a hajónkhoz, és szinte hihetetlen volt, hogy fél órás távolsággal ekkora különbség van a hőmérsékletben. Itt kellemes a hőmérséklet, nincs az a tikkasztó hőség, mint Marmarisban volt. Vacsora előtt volt még egy kis időnk egy csobbanásra, nagyon jól esett a délutáni izzadtságfürdő után.
Éjszakára az idő egész hűvösre fordult, így nem próbálkoztunk a kinti alvással. Érdekes, hogy tavaly sokkal melegebbek voltak az éjszakák, vagy  azért, mert általánosságban melegebb volt, vagy csak mi voltunk olyan területen, ahol melegebb volt.

Kilencedik nap

Tegnap este úgy terveztük, hogy a szabadban alszunk, de olyan viharos szélt fújt, hogy inkább lemondtunk róla. Mivel fújt a szél, a kabinunkban is elviselhető volt a hőmérséklet. Aztán valamikor éjjel felébredtem, hogy a szél teljesen elállt és nagyon meleg van. Vilmost nem akartam felébreszteni, így egyedül költözködtem ki. Felnézve az égre csodálatos látványban volt részem, milliónyi csillag ragyogott felettem, még a tejútat is láttam. Mikor belefáradtam a látványba, elaludtam. Pár óra múlva újból nagy hullámokra ébredtem, és mivel a hajnal egy kicsit hűvösebb volt, visszaköltözködtem. De ha ma éjszaka is jó idő lesz, akkor mindenképpen kint szeretnénk aludni.
Kora reggel arra ébredtünk, hogy beindították a cseppet sem halknak mondható motort, és elindultunk. Mivel bármilyen jó választás is volt a szobánk, kissé mégis bejött a kipugógáz, így egy idő után inkább felkeltünk és kimentünk a fedélzetre és gyönyörködtünk a tájban. Bár túl sok mindent nem csinálunk, nem sok kalóriát égetek, mégis egyre éhesebb vagyok, és most is alig vártam már, hogy reggeli idő legyen. A reggeli szokásos volt, közben még mindig mentünk. Egyébként azt elfelejtettem mondani, hogy több étkezés után észrevettem, hogy a török hajóskapitány mosogat! Gondolom a feleségnek elég feladat ennyi emberre főzni ebédre, vacsorára, sőt még reggelire is eddig mindig volt tojásrántotta is, szóval ő újságot olvas, relaxál ebéd után, a férj pedig mosogat!

10 óra környékén megálltunk, kikötöttünk a Cleopátra szigetnél, amit lehetőségünk volt meglátogatni.

Ez egy kis sziget, amin már a Krisztus előtti 1-2. században laktak emberek, a város kőfallal volt bekerítve,

aminek látható nyomai még ma is megvannak,

és  további romok, többek között egy színház maradványa is látható.

A sziget körül sziklás a part, de van egy kis szakasz, ami homokos, de ez olyan nagy érték, hogy el van kerítve, és nem szabad rálépni, sőt még őrök is vigyáznak a területre, nehogy valaki egy kicsit is elvigyen belőle. A történet, ami e mögött húzódik, hogy Marcus Aurelius hozatatta ezt a homokot ide Egyiptomból szerelmének, Cleopatranak. Hát nekem ez közönséges homoknak tűnt.

Ettől függetlenül nagyon szép volt a sziget, először körbesétáltunk, megnéztük a romokat, sok helyen nagyon szép volt a kilátás, aztán úszkáltunk a vízben, és napozgattunk addig, amíg vissza nem kellett menni a hajóhoz.

A kötelező lábmosás után felszállhattunk a hajóra, aztán indultunk is tovább,

Gyönyörű helyen mentünk most is, az eddig látott többnyire kopár hegyeket most fákkal borított dombok, hegyek váltották fel, kis szigetek, öblök, szóval nagyon szép volt.

Ebéd előtt újból kikötöttünk, de a társaság egyre éhesebb, ahelyett, hogy a vízbe ugráltak volna, hogy fürödjenek, mint jól nevelt iskolás gyerekek, mindenki az asztalnál ült, mielőtt a kolomp megszólalt volna. Ebédre tipikus magyar kaját, tojásos lecsót kaptunk, bár nem sok embernek jutna otthon eszébe, hogy friss zöldségekből készült salátát egyen hozzá, meg volt töltött paprika is, bár nem hússal, csak rizzsel volt megtöltve.
Egészen 4 óráig ezen a helyen maradtunk, úgyhogy az ebéd utáni szieszta után még arra is volt időnk, hogy elmenjünk snorkelelni. Végre ezen a helyen láttunk halakat, kisebbeket, nagyobbakat, csíkosakat, simákat, meg sárga korallokat.
Négy órakor tovább indultunk, de alig mentünk, és újból kikötöttünk, ahol már ott maradtunk egész éjszakára. Valószínű, hogy az előző helyen nem lehetett éjszakára maradni.
A nap további része is hasonlóan telt, fürdőzés, napozás, relaxálás, és nagyon finom vacsora. Az olaszok egyre jobb hangulatban vannak (valószínű ez egyenes arányban van az elfogyasztott alkohol mennyiségével), úgyhogy nem hiszem, hogy egyhamar lesz lehetőség az alvásra.
Sajnos egy baleset is történt az éjszaka folyamán, az egyik olasz fiatalember kellő mennyiségű alkohol feltankolása után, fejjel bezuhant a rakodótér decken levő nyílásába, és komoly fejsérülést szenvedett. A kapitánynak motorcsónakkal kellett bevinnie egy közelben lévő kórházba.