Nyolcadik nap

Kellemesen telt az éjszakánk, nem volt olyan meleg, hogy ne tudtunk volna aludni. Inkább a zaj volt, ami nem volt olyan kellemes, mert a kikötő elég zajos az éjszakai élet. De amikor végre elaludtam, onnantól kezdve még a szomszédunkban levő mecset reggel 5 órai "ébresztőjére" sem ébredtem fel.
Reggelre megszaporodtunk, újabb 3 olasz hölgy (két fiatal, egy középkorú) csatlakozott a csapathoz, és egy orosz fiatal pár. Az orosz fiú nagyon jól beszél angolul, és az olaszok között is van még egy-kettő, akivel lehet szót érteni. De az olaszok olyan túlsúlyban vannak, hogy szinte csak olasz szót lehet hallani.
Reggelire a szokásos török sajtokat, paradicsomot, uborkát, olívabogyót kaptuk, de volt még omlett is. A kávé sajnos nem olyan finom, mint az olaszoké, de azért beérjük ezzel is.
Reggeli után az utazási iroda ügyintézői meglátogatták a hajót, elmondták a tudnivalókat. Most is egy olyan választható kirándulás lenne, amit mi már tavaly megcsináltunk, így különösebb programunk nem lesz most.

Miután mindenről kiokosítottak minket, az "idegenek" elhagyták a hajót, és elindultunk. Bodrum vára a tenger felől is nagyon szép.

Miután elhagytuk Bodrumot, kimentünk a nyílt tengerre.

Csodálatos kék a tenger, nagyon kellemes a ringatózás. Egy darabig gyönyörködtünk a környezetben, szép öblök mellett haladtunk el,a távolban hegyek magasodtak, a közelben inkább csak kisebb dombok, aztán kifeküdtünk napozni.

Hát sokáig nem lehetett bírni, annyira meleg volt, hiába fújt a szél, úgyhogy egy idő után árnyékosabb helyet kellett keresni.

Ebéd előtt egy öbölben lehorgonyoztunk és lehetőségünk volt a vízbe menni, kicsit lehűteni magunkat. Elsőre hidegnek tűnt belecsobbanni, de ha már bent volt az ember, mégsem volt hideg.

Egy kicsit úszkálgattunk, és nem mentem túl messzire, mert éreztem, hogy elég nagy a sodrás. Egyébként sem lehetett volna nagyon hova menni, messze voltunk a parttól.
Az ebéd a tavalyihoz hasonlóan húsmentes volt, rizst, párolt zöldbabot és salátát kaptunk, egyáltalán nem hiányzott a hús. Még ebéd után is csobbantam egyet, aztán nemsokára elindultunk tovább.
Késő délután partközelben kötöttünk ki, és tőlünk nem messze volt egy kis halászfalú, Cökertme, és a kapitány azt mondta oda lehet gyalogolni. Először még uzsona előtt beugrottunk a vízbe, felvettük a snorkel felszerelésünket, de hiába úsztunk ki a sziklás part közelébe, egyetlen halat sem láttunk. Uzsonna után a kapitány kivitt bennünket motorcsónakkal a partra, csak éppen pontos információt nem adott, hogyan lehet az utat a faluba megtalálni. Nem vettük észre, hogy a partközelben van egy kis köves ösvény, amin könnyűszerrel oda lehet gyalogolni, úgyhogy mi egy más ösvényt kezdtünk el  követni, ami először felvezetett a dombra, mindenféle szúrós növények között, aztán becsatlakozott egy útba, amiről gondoltuk, hogy oda fog vinni.

Csak mentünk és mentünk, hol tűző napon, hol egy kis árnyékban, azán egy idő után már nagyon gyanús volt, hogy ez az út biztosan máshova vezet. Miután betájoltuk, hogy merre kellene mennünk, próbáltunk úttalan útakon eljutni a helyes irányba. Hát sajnos ez nem vezetett eredményre, egy idő után nem elég, hogy a terep már elég járhatatlan volt, de egy kőkerítés is útunkat állta, amit ha még át is másztunk volna, utána már áthatolhatatlan, szúrós bozót állta útunkat.

Ezen a ponton feladtuk, és visszafordultunk. Nem volt egy csepp vizünk sem, és a tűző napon már legalább egy órát sétáltunk.

De azért volt annyi jó benne, hogy sokszor nagyon szép kilátás tárult a szemünk elé. Mikor visszaértünk a partra, akkor érkeztek páran a partközeli ösvényről, és útbaigazítottak bennünket. Öt-tíz perc séta után meg is érkeztünk a kis faluba, ahol első dolgunk volt, hogy igyunk valamit.

Miután felfrissültünk, végigsétáltunk a parton, végül is ennyiből állt a falu.

Találtunk egy egy oldalt nyitott, kerek sátorszerűséget, amiben három asszony ült a földön, és fonalat sodortak a bárány levágott bundájából, körülöttük szőnyegek, amiket ők készítettek. Bár nem tudtak angolul, nagyon barátságosak voltak. Később jött valaki, aki tudott angolul, és elmondta, hogy ezek az asszonyok mindig más munkafolyamatot csinálnak. Mindez egy nagyon szép kertben volt, körbesétáltunk, majd egy nagyon hangulatos kis házi étterem volt a kert végében. Egy idős asszony jött üdvözölni bennünket, szívesen megmutogatott mindent, és egyáltalán nem zavarta, hogy nem akarunk fogyasztani semmit, csak körülnézünk.

A falu legvégében egy másik étterem volt, ahol a tulaj, annak ellenére, hogy jeleztük, bennünket vár a vacsora a hajó fedélzetén, így nem fogyasztunk semmit, mégis mondta, hogy nyugodtan nézzünk körül,

és felkísért bennünket egy magasabban levő teraszra, ami keleties stílusban, nagyon hangolatosan volt berendezve, és a kilátás is nagyon szép volt.. Az ember nagyon barátságos volt, mondta, feltétlen jöjjünk máskor vissza a éttermébe, ahol hotel is van.
Ekkor már jobbnak láttuk visszafordulni, hogy vacsora előtt még némi emberi külsőt tudjunk felölteni. A partról jeleztünk a kapitánynak, és értünk jött, hogy visszajussunk a hajóhoz.
A vacsora különösen finom volt. Sült halat, sült zöldséget, salátát, és réteslapokból készült, sajttal megtöltött, olajban kisütött vékony kis rudakat kaptunk. Hát a társaság egy kicsit más, mint tavaly volt. Az olaszok nagyon jól el vannak maguk között, csak egymással beszélgetnek, az angol férfin látszik, hogy nem érzi jól magát, nem erre számított. Persze lehet, hogy idő kell, hogy egy kicsit még összemelegedjék a társaság.