Tizenkettedik nap

Itt töltöttem az éjszakát

A reggel megint nyugodtan telt, csak reggeli után hajóztunk ki. A reggelek különösen jók, akkor még olyan kellemesen süt a nap, nem éget úgy, mint később. Aztán elég hamar felmelegszik az idő, akkor a "józanabbak" már árnyékba húzódnak. Két óra hajózás után meg is érkeztünk egy öbölbe, ahol egy pár órát eltöltöttünk. Ez a hely sem tűnt olyannak, ahol túl sok mindent lehetne látni a vízben, így nem is próbálkoztunk snorkeleléssel.

Amikor már nem bírtuk a hőséget, vízbe ugrottunk. Itt egész jó part volt, nem sziklás, hanem kavicsos, így kiúsztam és egy darabig napozgattam a víz szélén fekve. Mivel napkenőcsöt nem vittem magammal, egy idő után jobbnak láttam visszaúszni a hajóra.



A semmittevéssel is hamar eltelt az idő, és megszólalt az ebédre szóló kolomp. Sokszor csak megszokásból használják, sok értelme nincs, mert már mindenki ott ül az asztal körül. Az ellátással meg vagyunk elégedve, mindig bőven elég, amit kapunk, de mégis mindig megéhezem a következő étkezésre. Talán azért, mert nincs lehetőség az evések közötti nassolásra. Már nagyon ráálltunk a délutáni kávézásra, teázásra is, amihez mindig kapunk egy kis kekszet, de a mai nap valamilyen ok miatt egy kicsit később kaptuk, így már nagyon lesegettünk a konyha felé.

Ebéd után még egy rövid megmártózásra volt idő, aztán már indultunk is tovább.
Az öböl, ahol lehorgonyoztunk, elég szeles, eddig itt hullámzott legjobban a víz.

A part közelében még a bizánci korból származó romok találhatók. Úgy gondoltuk érdemes megnézni.

Mivel úgy érzékeltük, a kapitány nem túl lelkes, ha valakit a motorcsónakkal ki kell vinni a partra, ezért inkább kiúsztunk. Nem volt könnyű kijutni a partra, mert a víz szélén kb 3-5 méter nagyon köves volt, amin úszni már nem lehetett, mert annyira sekély volt, de menni sem nagyon, mert a kövek nagyon csúszósak voltak. De azért sikerült. Vilmosnak különösen ügyeskednie kellett, mert a papucsok és a fényképezőgép a kezében volt, és az utóbbi természetesen nem vízálló. De sikerült neki.

Lehet, hogy jobban jártunk volna, ha pólót is viszünk magunkon, mert hihetetlenül éreztük a nap égető sugarait, miután megszáradtunk.

A romok, amiket láttunk, lakóépületek romjainak látszanak, de néhol városfal maradványait is látni véltük.

Aztán láttunk még egy érdekes, gömb alakú építményt egy ajtóval, amiben belül víz volt. Korábban láttunk valahol egy hasonlót, amire azt mondták, hogy esővíz gyújtő és tároló volt, de valahogy nehéz volt elképzelni, hol juthatott be az esővíz, másrészt egy lépcső is vezetett a vízbe, mintha inkább egy fedett medencének tűnt volna.

Közben egy helyen nagyon jó volt a part, addigra már csorgott rajtunk a verejték, úgyhogy jó volt egy kicsit megmártózni és lehülni.

Egyébként a környék nagyon szép, tűlevelű fenyők, olajfák, leánderbokrok és más fák váltakoznak. A fák, bokrok zöldek, de a fű az teljesen ki van száradva, láthatók a szárazszág nyomai.

Amikor az egyik irányban már nem tudtunk továbbmenni, visszafordultunk, és a másik irányba is egy kicsit elsétáltunk.





Úgy tűnt, azt a részt a helyiek használják, bár rendes út nem vezetett le a partra, csak hepe-hupás, köves földút, mégis autókkal voltak. Amikor már úgy gondoltunk, elviselhetetlen a meleg, nagy nehezen a köveken bearaszolgattunk a vízbe, majd visszaúsztunk a hajóra. Különösebbet utána már nem tudtunk csinálni, csak a szokásosat.

Az olasz társaság egy része
(ketten hiányoznak a képről)

Az este elég emelkedett hangulatban telt, az egyik olasz embernek ma volt a születésnapja, és ezt ünnepelték. Az eddig is hangos olaszok még hangosabbak voltak, nem nagyon lehetett őket túlkiabálni. Nem sokat értettünk a beszélgetésükből, csak amennyit időnként lefordítottak nekünk is.
Ma este elég hűvös volt, a szél is eléggé erős, úgyhogy meg sem próbálkoztunk a kintalvással.